Műhelyvezető oktatók találkozója

November 15-én gyűlést tartottak az Európa Kollégium dísztermében a műhelyvezető oktatók számára, ahol jelen voltak az intézmény nevelőtanárai is.

Az egyetemi tanárokat Snejder-Sára Ildikó, az Európa Kollégium megbízott igazgatónője köszöntötte.

Danyi Zsuzsanna vezető nevelőtanár ismertette a 2017/2018-as tanévre vonatkozó Tanulmányi Szabályzat fontosabb elemeit illetve a kötelező programokról, a nyelvtanfolyamokról és képzésekről is említést tett.

Zsuzsanna elmondta, hogy az alap és az osztatlan képzés másod- és harmadéves, valamint a szakfőiskolák másodéves kollégistáit kötelezzük és kizárólag jogosítjuk egy műhely választására. A múlt évben 10 műhelyünk működött, melyeken műhelyenként 5-15 kollégista vett részt. Kiemelte, hogy ebben az évben szeretnénk bővíteni a műhelykínálatot, így növelve a szakiránynak megfelelő választási lehetőséget, és csökkentve a műhelytagok létszámát.

A gyűlés kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott ahol számos hatékony gondolat, eszme jutott kifejezésre a műhelyvezető oktatók részéről.

A műhelyek tevékenységei a novemberi hónapban kezdődnek.

Babos Karolina
(Fotó: Kovács Birkás Zsolt)

 

Pin It on Pinterest