Magyar Rektori Konferencia küldöttsége az Európa Kollégiumban

Az Európa Kollégiumba látogatott a Magyar Rektori Konferencia küldöttsége. A vendégeknek Snejder-Sára Ildikó igazgatónő mutatta be az intézményt. Többek között kifejtette, hogy Szerbiában a szakkollégiumi rendszer még viszonylag ismeretlen, így az Európa Kollégium leginkább a hasonló, magyarországi kollégiumok működési modelljét veszi át – magyarországi tapasztalatokból merítik az ötleteket, tőlük tanulják az egyetemi kiegészítő képzésekkel kapcsolatos tudnivalókat. A küldöttség tagjaként a kollégiumba látogatott Dr. Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa és az Oktatási Hivatal vezetője is.
Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora, a Magyar Rektori Konferencia elnöke elmondta, hogy az Európa Kollégiumot csodálatosnak tartja. Úgy véli, hogy a 3–5 évig itt lakó hallgatóknak örök életre szóló, meghatározó élményt nyújthat, pozitív magatartásmódra ösztönözheti őket.
A Magyar Rektori Konferenciának évente három vagy négy plénuma van, ezek közül egyre határon kívüli intézményekben kerül sor. Az idén Szabadkára esett a választás. A Szerbiai Egyetemek Konferenciájának felkérésére egy kisebb csoport elutazott Újvidékre is, hogy az Újvidéki Egyetemen részt vegyenek egy közös fórumon, az első szerb–magyar rektori konferencián. Ennek keretében került sor az Európa Kollégiumban tett látogatásra.

Pin It on Pinterest