Sikeresen lezajlott a hetedik Tanévzáró Kollégiumi Konferencia

Idén először kétnapos volt a Tanévzáró Kollégiumi Konferencia. Ahogyan Snejder-Sára Ildikó, az Európa Kollégium igazgatónője a Himnusz közös eléneklését követően elhangzott beszédében elmondta, a 2022/2023-as tanévben az intézmény ösztöndíjprogramot indított dr. Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke kezdeményezésére. Ennek keretében tíz olyan felsőéves hallgatót támogatnak, akik a korábban megkezdett kutatómunkájukat folytathatják mentoraik segítségével. A konferencia pünkösdhétfői nyitónapján az ő előadásaikat hallgathatta meg a közönség a díszteremben. A szakkollégisták prezentációit színvonalas szakmai vita követte, mivel ahogyan dr. Weiszburg Tamás elmondta, a program célja az, hogy az ösztöndíjasok kutatásait közös erővel olyan szintre emeljék, hogy azok publikálhatóak legyenek.

A 2022/2023-as tanévben huszonhárom műhely közül választhattak a szakkollégisták. A Tanévzáró Kollégiumi Konferencia második napján azok az első helyezett dolgozatok kerültek bemutatásra, amelyek elérték a műhelyvezetők által odaítélt legalább hetvenes pontszámot. Az igazgatónő a kollégistákhoz szólva Dr. Gherdán Katalint, a HTDK egykori koordinátorát idézte a záróbeszédében:

„Ha kutattok, munkamódszert sajátítotok el. Egy olyan munkamódszert, ami előre vihet benneteket az életben.”

A konferencia a szakmai részt követően ünnepélyes díjátadóval ért véget, amelynek során Snejder-Sára Ildikó oklevelet és ajándékokat adott át a műhelyek első három helyezettjeinek, valamint azoknak a hallgatóknak, akik kimagasló eredményt értek el a szakkollégiumi tevékenység választható elemeiből, vagy részt vettek a kollégiumi szakkörök valamelyikének a munkájában. Oklevelet kaptak azok a kollégisták is, akik a tanév során plakátokat készítettek a kollégiumi rendezvényekhez, valamint elismerésben részesültek az EKHÉK tagjai is. Dr. Weiszburg Tamásnak köszönő oklevelet nyújtott át Snejder-Sára Ildikó, amiért az idei tanévben is segítette a szakkollégiumi munkát. Az igazgatónő köszönetét fejezte ki a műhelyvezetőknek, a nevelőtanároknak és a technikai személyzetnek is a szakkollégiumi munka zökkenőmentes megvalósításáért. A Tanévzáró Kollégiumi Konferenciát a Szózat közös eléneklése és állófogadás zárta.

Szakács Áron
(Fényképezte: Horváth József, Szentmártoni László)

Pin It on Pinterest