Koncert és táncház a Fonó zenekarral

A méltán ismert és elismert Fonó zenekar adott teltházas koncertet az Európa Kollégium dísztermében. A magyar népzene magas színvonalú művelői a belgrádi Collegium Hungaricummal való együttműködésnek köszönhetően érkeztek Újvidékre.

Snejder-Sára Ildikó , a kollégium megbízott igazgatója a koncert előtt elmondta: megtisztelőnek tartja, hogy a kollégiumban köszöntheti a legendás zenekart, amelynek zenéjében a kultúránk és identitásunk összefogó ereje nyílvánul meg. Köszönetet mondott Dezső Jánosnak, a Collegium Hungaricum igazgatójának, hogy lehetővé tette az eseményt. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy ez csak a kezdete a két intézmény közötti együttműködésnek.

Műveljük meg kertjeinket! – Voltaire szavaival köszöntötte a zenekart és a közönséget Dezső János. Az a feladatunk, hogy belakjuk ezt a tájat, a szülőföldünket és töltsük meg szeretettel, családias érzülettel.  Értelmezte  a népzenei koncert kapcsán a nagy francia író, költő és filozófus szavait a Collegium Hungaricum igazgatója.

A koncert után sem halkult el a népzene a díszteremben. A Fonó zenekar táncházzal zárta az újvidéki vendégszereplését a kollégium néptánc- és népzene kedvelőinek a legnagyobb örömére.

Pin It on Pinterest