GalériaHírek

Újabb ösztöndíjszerződéseket írtak alá hallgatóink

Az Európa Kollégium közössége örömmel számol be arról, hogy ma újabb ösztöndíjszerződéseket írhattak alá itthon tanuló fiataljaink. A Vajdasági Magyar Szövetség és a Magyar Nemzeti Tanács által működtetett ösztöndíjrendszer kiszámítható, átlátható és eredményes támogatást biztosít a vajdasági magyar egyetemisták számára.

A Várady-ösztöndíjat idén 107 mesterhallgató – 2021 óta a legtöbben – valamint 10 doktorandusz nyerte el. A program alapját prof. dr. Várady Tibor nagylelkű felajánlása teremtette meg, amely példaértékű közösségi összefogást indított el. Mára ez a kezdeményezés a vajdasági magyar felsőoktatási utánpótlás egyik meghatározó pillérévé vált.

Kiosztásra kerültek a tavaly első alkalommal meghirdetett közgazdász-, orvostan- és fogorvoshallgatói ösztöndíjak is. Az érdeklődés idén is jelentős volt: a 20 közgazdász ösztöndíjra 51-en jelentkeztek, míg az orvosi és fogorvosi ösztöndíjak esetében 25 fiatal pályázott a 10 rendelkezésre álló helyre.

Az ösztöndíj- és intézményrendszer kiemelt jelentőségű a vajdasági magyar közösség jövője szempontjából. Célja, hogy a tehetséges fiatalok itthon építsenek szakmai karriert és közösségi jövőt. Az immár öt éve sikeresen működő jogászösztöndíj mellett ezért bővült a támogatási lehetőségek köre más hiányszakmák irányába is.

Az idén 11 éves Európa Kollégium fennállása óta több mint 1500 vajdasági magyar fiatal számára biztosított otthont, közösséget és biztos hátteret tanulmányaik idején.

Ladisity Melinda
Fotó: Szentmártoni László