Újraindult a kollégium filmklubja

Október 27-én, csütörtökön megkezdte működését az Európa Kollégium filmklubja, amely az új tanévben is a Nemzeti Filmintézettel együttműködve vetít filmeket kollégistáinknak.

Mivel a Filmklub működésében ezzel a vetítéssel egy új fejezet nyílt, úgy gondoltam, hogy megnyitóhoz méltó filmet kell válasszak. Az Akik maradtak című film Tóth Barnabás nagy sikerű alkotása, melyet először az Egyesült Államokban mutattak be, majd Magyarország 2019-ben ezt a művet nevezte az Oscar-díjra, amit végül nem nyert meg. Mégis fontos ténynek számítanak a film külföldi sikerei, hiszen a Magyarországon történt holokauszt emléke még – véleményem szerint – nincs kellően feldolgozva a magyar kultúra által, és fontos lenne a magyar értelmezés bemutatása a külföldiek számára. Egy olyan traumáról beszélünk, amely során a magyar vezetés ún. nemzeti öngyilkosságot követett el, hiszen a magyar társadalom integrált részét, a magyar zsidókat küldte a haláltáborokba. Ki kell mondani, hogy a magyarországi holokauszt nem csak a zsidóság, de a magyarság traumája is. Egy olyan áldozat, amelyet nem szabadott volna a revizionizmus oltárára helyezni. Mivel deportációk a Vajdaság területén is történtek, így nekünk, vajdaságiaknak is tudnunk kell ebben a témában megszólalni, és ha úgy van, elismerni elődeink felelősségét.

Az Akik maradtak különleges helyet foglal el a holokauszt filmek között, hiszen nem magáról a holokausztról szól, hanem az azt követő rehabilitációról: hogyan integráljuk vissza a csonka családokat a társadalmunkba? Milyen erő szükséges ehhez a felépüléshez? Milyen traumát jelent a háborúban élve maradottak számára, hogy családtagjaik elmentek, még ők maradtak? Bár azt hittem, hogy az aktualitását a filmnek az Ukrajnában zajló háború adja meg, a filmet követő elemzésén a kollégisták inkább a ’90-es évek délszláv háborúiban látták a párhuzamot, amely háború teljes mértékben a mi saját tapasztalatunk volt.

Úgy látom, hogy az új tanév első vetítése nagyon jól sikerült. A kollégisták fontos és sajnos aktuális problematikákkal ismerkedhettek meg a filmen keresztül, amit úgy éreztem sikerül megérteniük, és biztos vagyok benne, hogy ez a film után sok kollégista tud majd a jövőben esetlegesen elé gördülő akadályokra felelős és jó választ adni.

Bata Dórián
(Fényképezte: Szentmártoni László)

Pin It on Pinterest