Jogászkonferencia a díszteremben

A Vajdasági Magyar Jogász Egylet és az Európa Kollégium közösen szervezett kétnapos konferenciát december 1-én és 2-án Jog a mindennapjainkban címmel. A tanácskozás első napjának az Európa Kollégium adott otthont, a második nap programját pedig a Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházában követhették a résztvevők.

A megnyitón Snejder-Sára Ildikó, az Európa Kollégium megbízott igazgatója köszöntő beszédében eredményes munkát kívánt az előadóknak és a résztvevőknek. Mint elmondta, a konferencia a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány, a Magyar Nemzeti Tanács és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásának köszönhetően jöhetett létre. Az igazgató asszony örömmel állapította meg, hogy a szerbiai és az anyaországi előadók a legkülönbözőbb jogtudományi területek képviselői, és ezzel a konferencia gyakorlati értékét növelik.

Nyilas Mihály, a Vajdasági Magyar Jogász Egylet elnöke elmondta, hogy az általa vezetett egyesület célja az, hogy a jogot közelebb hozza az átlagemberekhez, a jog ugyanis annélkül, hogy észrevennénk átszövi a mindennapjainkat. Emellett hasonlóan fontos célkitűzésük a jogelmélet és a joggyakorlat közelítése.

A VMJE kiemelt jelentőséget tulajdonít az utánpótlás felkarolásának a vajdasági magyar jogérvényesítés céljából, valamint annak, hogy a vajdasági magyar jogászok a szerbiai és a magyar jogrendet egyforma szinten ismerjék.

A konferencia első napján az Európa Kollégium dísztermében dr. Letsch Endre, Molnár Ferenc és dr. Dudás Attila bemutatták a Jogász ABC-t, majd Dávid Hargita és dr. Klenanc Miklós ismertették a szerbiai és a magyarországi ügyvédség sajátosságait.

Szakács Áron
(Fotó: Surányi Lea)

 

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+