Megkezdődött a hatodik tanév az Európa Kollégiumban

Nyolcvanegy új lakó költözött be az Európa Kollégiumba, és írta alá a bentlakási szerződését szeptember 30-án az ünnepélyes tanévnyitó keretében.

Ahogyan a köszöntőbeszédében Snejder-Sára Ildikó, a kollégium igazgató asszonya utalt a járványügyi helyzetre, a kihívások és az alkalmazkodás éve az idei. Ez azonban nem tántorítja el az intézmény alkalmazottjait attól, hogy idén is szavatolják a kollégisták biztonságát és kényelmét, valamint a gazdag szakkollégiumi programot.

„A korábbi évekhez képest szerényebb tanévnyitó ezúttal is valamennyiünk közös ünnepe, közös győzelme. Ünnepeljük a szülők sikerét, hogy odaadó és gondoskodó szeretetükkel felnevelték gyermeküket, ünnepeljük az intézményünkbe érkező fiatalokat, akik a sikeres egyetemi felvételi után készen állnak megdolgozni választott hivatásukért. Végül, de nem utolsó sorban ünnepeljük intézményünk sikerét, ahol 2015 óta együtt tettünk hitet fiataljaink szellemi fejlődése, nemzeti összetartozásunk és szülőföldön való boldogulásunk és megmaradásunk mellett.”

Az igazgatónő felolvasta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár üzenetét, aki a járványügyi helyzet miatt nem lehetett jelen a tanévnyitón. Az államtitkár úr az első magyar orvosnőtől, Hugonnai Vilmától idézve kívánt újabb sikeres tanévet:

“Az én kardom a tudomány, az én pajzsom a munka.” Kedves elsőéves hallgatók, Önök, akik ma szerződést kötnek az Európa Kollégiummal, e kardot és e pajzsot öltik magukra, azaz a tudomány és a munka mellett köteleződnek el.”

Potápi Árpád János levelében megköszönte az igazgató asszonynak és a kollégium alkalmazottainak az eddigi munkát, és biztosította őket a Nemzetpolitikai Államtitkárság további támogatásáról.

A magyar Nemzeti Tanács nevében Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke köszöntötte az Európa Kollégium új lakóit. Köszöntőjében emlékeztetett a Nemzeti Összetartozás Évére, és arra, hogy 100 éve írták alá a trianoni békediktátumot:

„Mi nagyon örülünk, hogy Önök itthon folytatják a tanulmányaikat, erőt és jövőt adva 100 év után is e régiónak. A maguk tudása lesz a közösségünk jövője, fejlődésének mozgatórugója.”

A tanévnyitón az új lakók nevében jelképesen tizenegy új kollégista Újvidék valamennyi felsőoktatási intézményének a képviseletében Snejder-Sára Ildikó igazgató asszonnyal és Jerasz Anikóval, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnökével ünnepélyesen aláírta a 2020/2021-es tanévre vonatkozó bentlakási szerződését.

Az új kollégistákat a felsőbbévesek nevében Szeles Réka, a Bölcsészettudományi Kar Magyar Tanszékének immár negyedéves hallgatója köszöntötte, és látta el hasznos tanácsokkal.

Az új tanévre és a kollégium új lakóira Isten áldását kérte Ft. Nagy Attila, a telepi Árpád-házi Szent Erzsébet plébániatemplom plébánosa és Nt. Orosz Attila, bácskai református esperes.

Az állófogadással és társalgással záruló ünnepélyes tanévnyitót kollégiumunk új lakója, Szabó Zsuzsanna Kalotaszegi népdalcsokra tette színesebbé.

Szakács Áron

(Fotó: Balla Gyöngyi)

 

 

Pin It on Pinterest