Galéria avató és kiállításmegnyitó

Kollégisták alkotásaival avatták fel az Európa Kollégium galériáját. Vajda Emese fényképeiből Repetíció, Buljovčić Nikoleta festményeiből pedig Akt címmel készült kiállítás.
Snejder-Sára Ildikó, a kollégium igazgatónője megnyitó beszédében örömét fejezte ki amiért az intézmény első és második emeleti tágas folyosóin kialakított galériát kollégisták munkáival nyithatták meg. Az igazgatónő szavai szerint a továbbiakban a kiállítótérben pályakezdő művészeknek biztosítanak majd állandó jelleggel bemutatkozási lehetőséget önálló illetve csoportos kiállítások keretében.
A két fiatal művész, Vajda Emese és Buljovčić Nikoleta az Újvidéki Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tanszékének végzős festő szakos hallgatói. A tárlatok előkészítésében és a megnyitó lebonyolításában kollégista társaik voltak segítségükre. A méltatásokat Maletaški Krisztina írta, illetve olvasta fel a megnyitón, amelyen közreműködtek még Rúzsa Teodóra (hegedű), Györe Szabolcs (cselló) és Liptai Csaba (harsona). A katalógus és a plakát grafikai tervezése Szabó Viktória keze munkáját dícséri. A kiállítást Fődi Éva a Képzőművészeti Szakkollégium vezetője koordinálta, a megnyitón fellépő zenészeket pedig Danyi Zsuzsanna az Ének-Zene Szakkollégium vezetője készítette fel.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+