Három hónap alatt a Gyöngyösbokrétáig

A Gyöngyösbokréta egy olyan megmérettetési lehetőség, ahol mindenkinek ott a helye, aki komolyan foglalkozik néptánccal. A néptáncszemle színvonalát jelzi az is, hogy már 53. alkalommal szervezték meg, ezúttal Tordán. Ezért nagyszerű teljesítmény, hogy az Európa Kollégium csoportja is jelen volt a vajdasági néptáncosok legnagyobb seregszemléjén.
A néptánccsoport megalakításának ötlete mindössze néhány hónapja pattant ki Szűcs Orsolya kollégista fejéből. Orsolya 11 éve táncol és hiányzott neki, hogy az egyetemi tanulmányai mellett is hódolhasson a szenvedélyének. Az alapötlet az volt, hogy megpróbál néhány olyan embert maga köré gyűjteni, akik szeretnének néptáncot tanulni. Ehhez képest nagyjából húszan – többségében az Európa Kollégium lakói – voltak nyitottak az ötletre, az intézmény vezetősége pedig támogatta a csoport létrehozását. A közös munka márciusban kezdődött. Vannak olyanok, akik ekkor tették meg az első néptáncos lépéseiket, a kollégiumi tanévzáró ünnepségen pedig már az első (sikeres) fellépésre is sor került.
Ezzel a nyilvános fellépéssel teljesültek a Gyöngyösbokrétán való indulás feltételei. A Tordán bemutatott Szilágysági saroglyás táncot Nagy Zoltán József és Gordos Anna koreográfiája alapján tanulták be a táncosok Kiss Zsélykó művészeti vezető irányításával. A zenei kíséretet a Fokos zenekar biztosította Cseszák Zsombor vezetésével. A zsűri az értékelésében külön kiemelte, hogy az Európa Kollégium csoportja rövid idő alatt, több kezdő táncossal a soraiban hozott létre egy nagyon színvonalas műsort.
A kollégiumi csoport sikerét növeli az is, hogy mindezt egy olyan időszakban érték el, amikor egyre kevesebben foglalkoznak néptánccal. A Gyöngyösbokrétának köszönhetően a tánccsoport munkájának közösségmegtartó ereje az Európa Kollégium falai közül az egész Vajdaságra kiterjedt.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+