Megéri kutatni!

Dr. Gherdán Katalin az ELTE adjunktusa és a TDK Határok Nélkül koordinátora, valamint dr. Weiszburg Tamás az ELTE egyetemi docense, az OTDK alelnöke tartottak előadást az Európa Kollégium dísztermében.

A kollégisták az éppen folyamatban lévő vizsgaidőszakban is hasznát vehetik a hallottaknak, hiszen a szakdolgozatírásról és a kutatás módszertanáról hallhattak hasznos információkat.

Dr. Gherdán Katalin Umberto Eco: Hogyan írjunk szakdolgozatot című műve alapján tartott előadást Kutatásmódszertani gondolatok címmel. A téma kiválasztásától kezdve az anyaggyűjtésen és a szakirodalom felkutatásán át a kutatási módszerek ismertetéséig részletesen elmondta, hogy hogyan kell kutatómunkát végezni, majd a kutatási eredményeket bemutatni.

Dr. Weiszburg Tamás Mátyás király trónkárpitjának a találkozása az ionsugarakkal címmel tartott érdekfeszítő előadást. A prezentáció konkrét példa segítségével, gyakorlati szempontból mutatta be a kutatást.

Az előadáson jelen volt dr. Halasi Szabolcs tartományi felsőoktatási és tudományos kutatási segédtitkár is, és új lehetőségről tájékoztatta az egyetemistákat. Eszerint az állami költségvetés terhén tanuló egyetemisták a hallgatói önkormányzatoknál utalványokat igényelhetnek, amelyeket hét vajdasági település kulturális intézményeiben használhatnak fel.

Szakács Áron
(Fotó: Kovács Birkás Zsolt)

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+