Kettős ünnep Zentán
Október nyolcadikán koncertlátogatáson vettek részt a kollégistáink.
TovábbOktóber nyolcadikán koncertlátogatáson vettek részt a kollégistáink.
TovábbOktóber elsejét 1975 óta a zene világnapjaként tartja számon az UNESCO. Ezen alkalomból a szegedi Giovani Artisti Kamarazenekar a vajdasági turnéja keretében nagysikerű hangversenyt adott az Európa Kollégium dísztermében.
TovábbBartók Béla A kékszakállú herceg vára című egyfelvonásos operáját tekinthette és hallgathatta meg az a 25 kollégista, akik október 3-án Horvát Mária vezető nevelőtanár kíséretében Belgrádban jártak a Kolarac hangversenyteremben.
TovábbA Zeneművészeti Műhely Filmzenei est címmel tartott nagy sikerű hangversenyt az Európa Kollégium dísztermében a műhely-konferencia keretében.
TovábbA decemberben alakult, hat tagból álló zeneművészeti szakkör Zenei metszet címmel nagy sikerrel mutatkozott be az Európa Kollégium dísztermében.
TovábbÉvek óta az Európa Kollégium énekkarának a karácsonyi hangversenye a legtömegesebb rendezvény a díszteremben.
TovábbKollégistáink november elején számos aktivitáson vettek részt a szakkollégiumi tevékenység keretein belül.
TovábbOrgonakoncertet tartottak az újvidéki Mária Neve templomban 2022. 11. 5-én.
TovábbA Giovani Artisti Vonósnégyes nagysikerű hangversenyt adott az Európa Kollégium dísztermében.
TovábbAz Európa Kollégium dísztermében 2022. május 24-én kamarazenei estet tartottak az Újvidéki Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tanszékének előadóművész hallgatói
TovábbKollégistáink, Pásztor Zsófia, Vastag Krisztina és Jenován Flórián 2022. február 7-én részt vettek…
Tovább